Speciálkiállítás 2010
Menü
| Orosz fekete terrier |
|
A fajta kialakulásának rövid története
A Szovjetunióban már az 1930-as években megfogalmazódott az igény új, nagytestű, szélsőséges éghajlati viszonyok között is alkalmazható, szolgálati munkakutyák létrehozására, kitenyésztésére. A II. világháborút követően a hadsereg és egyéb belügyi szervek a különböző gazdasági egységek igényeinek kielégítése népgazdasági érdekké vált (a háború miatt drasztikusan csökkent az állomány). A moszkvai Krasznaja Zvezda katonai tenyésztelepén G. P. Medvegyev vezetésével gőzerővel indult újra a tenyésztési munka, olyan már ismert fajták felhasználásával, melyekben a kívánt tulajdonságok külön-külön megvoltak.
Első lépésben különböző fajtákat kereszteztek, ennek eredménye, néhány átmeneti fajta lett: moszkvai dog (dog és kelet-európai juhászkutyák keresztezéséből), a moszkvai őrkutya (bernáthegyi, kaukázusi és kelet-ázsiai juhászkutyák keresztezéséből), a moszkvai vizikutya (újfunlandi, kaukázusi és kelet-európai juhászkutya keresztezéséből) és az orosz fekete terrier (óriás schnauzer, airedale terrier, rottweiler és moszkvai vizikutya keresztezéséből). A későbbiekben csak a moszkvai őrkutya és a fekete terrier kapott önálló státuszt!
Az orosz fekete terrier örökölte az óriás schnauzer kiváló őrző-védő tulajdonságát, mozgékonyságát, robbanékonyságát és a fekete durva, de rövid szőrtakarót. Az airedale terriertől a kiváló helyzetfelismerő képességet, a jó szimatot, a rendíthetetlen bátorságot, önfeláldozó képességet, kemény, de rövid szőrtakarót és az izmos, erős nyakat. A rottweilerektől az erőt és a nagy izomköteget kapták, jó terhelhetőséggel és legendás hűséggel, de a szőr mennyisége és hossza ebben az esetben sem megfelelő. A moszkvai vizikutyák hozták az orosz fekete terriernek a nagy méretet és a hosszú dús szőrtakarót. Ezeken kívül a moszkvai dog és az orosz kopó is részt vett a tenyésztés egy korai szakaszában, de részvételük nem számottevő, a későbbi generációkból szinte teljes mértékben eltűntek. Az orosz fekete terrierek ősapja, Roy (Zorab-Lédi) fekete, óriás schnauzer kan, aki Csehországból származott. A tenyésztés első szakaszában a résztvevő szukák alapján négy csoport lett felállítva, az airedale, rottweiler, újfunlandi és kaukázusi fajták szerint. Az első két csoport a Roy -airedale szukák és Roy - rottweiler szukák párosításából születtek. A Roy - airedale szukák kölykei harapósak, de kisebbek, mint az óriás schnauzer, annál keményebb hosszabb szőrrel. A Roy - rottweiler szukák párosításából az utódok jó méretűek lettek, széles mellkassal, erős csontozattal, de rövid szőrrel és némelyik rottweileres színjegyekkel született. A harmadik csoportban az újfulandi kanok és a moszkvai vizikutyák utódai lettek keresztezve Roy-jal. Ebből a keverék csoportból az utódok nagy méretűek, masszívak lettek, durva fedőszőrrel és sok aljszőrzettel, de gyakran jelentek meg fehér foltok a mellkason, a végtagokon és az állon. A negyedik csoport: Roy és "keverék" szukák (pl: rottweiler kan és Roy lányainak, unokáinak utódai és törzskönyvnélküli airedale szukák) utódai, akik erős csontozattal, széles koponyával, könnyű pofacsontokkal, gyenge végtagszögelésekkel és csapott farral rendelkeztek. Az első időkben az utódok különböző felépítésűek voltak, szőrzetük jellege és színezete, valamint a fej alakja, típusa alapján is különböztek. A különbségek fokozatosan tűntek el és alakult ki egy új anatómiai típus, amely szőrzetben is egységesebb képet mutatott. A 4. generációtól indult a különböző csoportok egymással történő keresztezése és ettől számítva beszélhetünk igazán az orosz fekete terrierről. Ezek a kutyák nagyméretűek voltak, hosszú tömött szőrzettel, fejlett szemöldök szőrrel, kemény tömött bajusszal és szakállal, lógó fülekkel és sötét szemekkel. Erős állkapcsukban nagy fehér fogak helyezkedtek el, masszív és erős végtagjaikhoz izmos felépítés párosult, Kiváló idegrendszer, jó hallás, szaglás és átlag feletti munkatulajdonságok jellemezték.
A Krasznaja Zvezda tenyészet publikálta először a fajtát 1956-ban (Roy első utódai 1952-ben születtek!).
Hamarosan - népszerűsítési célzattal - a civil szférába is kikerült a fajta, a Moszkvai Városi Kiképző Klub kapott először néhány egyedet továbbtenyésztésre. Később a szelekció a küllem és a munkatulajdonságok felé fordult, és a tenyésztés már nemcsak a Krasznaja Zvezdában folyt, hanem csatlakoztak a Szovjetunió régióinak városaiban működő klubok is. Ezek a klubok összehangolt tenyésztési program szerint dolgoztak, ekkor még nem lehetett a tenyésztési vonalakat megkülönböztetni. Az FCI-nél 1968-ban jelentették be az orosz fekete terrier átmeneti tulajdonságait. Az 1970-es években felvetődött a fajta végleges elfogadásának kérdése, a végleges fajtaleírás szükségessége, melyben az évek során történt változások szerepelnek. Az orosz fekete terrier a '70-es évektől kezdve lett ismert a Szovjetunió határai kívül is. 1981-ben a Krasznaja Zvezda Klubban elkészült az új fajtaleírás, amelyben a hosszúszőrű változat elismerése is szerepelt. (1996-tól csak a hosszúszőrű változat kívánatos és engedélyezett!) Az ilyen szőrtípussal rendelkező kutyák megjelenésének oka az volt, hogy a civil klubok tenyésztői a hosszabb szőrű, mutatósabb egyedeket részesítették előnyben.
Az orosz fekete terrier kialakulása és fejlődése meglehetősen bonyolult és egyben drámai szelektálással történt. A fajta megdöbbentően gyors karriert futott be és népszerűsége egyre nő Európában és a tengerentúli országokban is. Növekvő népszerűségét nemcsak nagyméretének és impozáns megjelenésének köszönheti, hanem ahogy egy csenyakovszki (kalingrási régió) tenyésztő írja a Moszkvában megjelenő Fekete Terrier Magazinban (mert, hogy az anyaországban olyan nagy becsben tartják, hogy külön újságot hoztak létre számukra): "Elég tapasztalt kiképző vagyok, ezért van összehasonlítási alapom. Most már biztos vagyok, benne, hogy a fekete terrier gondolkodás módjában, értelmességében van valami elképesztő. Szerintem Ő a legjobb társ a kutyák közül, nála jobbat nem tudok elképzelni!"
Az orosz fekete terrier jól képezhető, átlag feletti intelligenciával rendelkező, a közepesnél nagyobb kutya, vérmérsékletében nyoma sincs a terrierek izgágaságának, ez inkább anatómiai felépítésére vonatkozik, mintsem természetére. Más állatokkal és fajtársaival is türelmes, ha nincs rá komoly oka kerüli a konfliktus helyzeteket, magabiztossága ellenére nem verekedős, így kifutóban és kennelben jól tartható, akár többedmagával is. Erős határozott őrző-védő reakcióval rendelkezik, ezért kertben, szabadon tartott kutyákhoz való közeledés idegenek számára veszélyes lehet. Ezzel párhuzamosan a család minden tagjával - a csecsemőtől az aggastyánig - végtelenül barátságos és tisztelettudó. Nagy mérete és súlya (nem ritka az 50 kg-ot meghaladó egyed) ellenére - intelligenciájának és kezelhetőségének köszönhetően sok női tulajdonosa és tenyésztője van.
Kovács Gyula: Cara Dzsin Kennel
összeállította: Landi Éva, Jackpot Kennel |
| < Előző | Következő > |
|---|

